A mányi egyházközség története

(valószínűleg Geiger Jakab plébános munkája - kézirat)

Fejérmegye északi sarkán fekszik, hol Komárom, Pilis és a mi megyénk találkoznak, Bicske, Csabdi és Zsámbék között. Midőn Szt. László 1082-ben felsorolja a veszprémi püspökség birtokait, Mányt is megnevezi. A XIV. században több Mányról hallunk, egymás mellett feküdtek, így 1321-ben Szt. Miklós Mányról, 1338-39-ben Mányról, 1476-ban Szt. Márton Mány és Logod Mány, 1662-ben Eörs Mány szerepelnek az oklevelekben. Az utóbbi elnevezés igazolja, hogy Mány mai filiáinak, Alsó és Felsőörsnek története összenőtt a mater históriájával. Mindkettőt bessenyők lakták Róbert Károly idejében, kik kezdetben határőri szolgálatot végeztek, s "Őr"-nek nevezték őket. De saját szállásaikon is voltak őrök, kikről lakóhelyüket Őrsnek hívták, 1338-ban, úgy látszik, az esztergomi érsek emberei, mert fenti év nov. 15-én Pál, a királyi kúria bírája kéri az esztergomi keresztes konventet, hogy az érseki birtokot, Őrsöt válasszák el a mányi birtoktól. Következő év márc. 8-án megtörtént Őrsnek Mány és Bozteh (Vasztély) való elválasztása, mire Pál, a kir. kúria bírája Őrsöt az esztergomi érseknek ítélte oda. Filiáinkat később világiak birtokolták, mint egy 1662-ből származó I. Lipót féle adománylevél bizonyítja.

A XVIII. század közepén Mány jóformán egészen kálvinista. Királyi rendeletre készült 1762. évi can. visit. szerint összesen nyolc kath. házaspár lakta, a protestáns házaspárok száma 160 volt, s lelkészt és tanítót tartottak. A kath. templom viszont romokban hevert, méltatlanul az istenszolgálatra, pedig 1723 óta a bicskei plébánosra volt bízva a lelkek vezetése. Nem is változott a helyzet, míg a bicskei és mányi uradalmak birtokosa, Batthyányi Fülöp gróf 1787-ben a hívek segítségével meg nem építtette a mányi templomot, melyet 1790-ben Molnár Márton bicskei esperes plébános áldott meg, de a lelkipásztorkodás továbbra a bicskei anyaegyház papjaira volt bízva; csak három év múlva kapott Mány külön papot: 1793-ban u.n. udvari káplánság, a bicskei plébánia felügyelete alatt, 1829-ben önálló lelkészség; 1841-ben végre parochia lesz.

Szt. Kereszt felmagasztalásának tiszteletére emelt temploma a falun kívül, annak északi részén épült: torony és templom egyképpen jó anyagból, mindkettőt zsindely fedte. Sekrestyéje kényelmes volt, tetején kereszt díszlett. Egyházunk belső tere untig elégségesnek ígérkezett a hívők befogadására, kiknek lélekszáma a múlt század elején: 451, a húszas évek kezdetén pedig 512, kálvinistáknak, sokkal magasabb, 1396 lélekszámával szemben. Az új templomot mindjárt fiatalságában erős megpróbáltatások érték. 1810-ben földrengés rázta meg az épületet, boltozatokban, falakban, ablakokban jelentős kárt tévén, boltozatokra épített kórusa meg éppen beomlani készült. 1817 Pünkösd vigíliáján dühöngő orkán és villámcsapás pedig lesöpörte a toronyfödél szélnek kitett felét, melyet gerendákkal eltorlaszoltak ugyan, ám jó tíz esztendőn át csonkán állott. Az 1818. évi egyházlátogatás bizony desolált állapotban találta a mányi egyházat: külső-belső képe romos volt. A mányi birtok 50 esztendőn belül kétszer cserélt gazdát, Batthyányi Fülöpöt fia, Antal követte a kegyuraságban, a XIX. század 20-as éveinek végén meg már az unokák, Gusztáv és Kázmér birtokolták az uradalmat, a templom javítására nehezen került sor. 1828-ban mégis restaurálták a tornyot, egyébként minden omladozott, a tetőzet különösen, jóllehet egyházunk ezidőre népes központ lett, hiszen az 1829. május 25-én kelt püspöki határozat filiaként Mányhoz csatolta Eörs pusztát, sőt nemsokára Vasztélyt is s ezzel a hívek száma 1000 felé járt. A renováció ügye viszont lassan ért meg, annyi történt csupán, hogy 1836-ban a tetőzet rossz zsindelyeit újakkal cserélték ki és a tarthatatlanul rozoga ablakokat kijavították. Úgy látszik, maga a kegyúr röstellte legjobban e hanyagságot, mert mielőtt eladta birtokát, a kegyúri terheket megváltandó, 1865-ben bizottságot küldött ki, vizsgálná meg a kegyúri épületek állapotát, mily pénzösszeget venne igénybe azoknak teljes rendbehozatala és későbbi rendben tartása, hogy ezen összeget kegyúri váltságképpen letehesse. Az épület szerkezetének szakértő bírálói Say Ferenc mérnök és Hübner építőmester Székesfehérvárról, továbbá Brein Ferenc uradalmi építész a templom becsértékét 18.000 Ft-ban állapították meg, állagát karban levőnek minősítették, s az aktuális javítások árát 200 Ft-ra becsülték. További tárgyalások során az egyháznak tíz évenként végzendő renovációra s orgona, oltár, képek, óra karbantartására évi 55 forintot; ablakok, ajtók, padok, padlózatnak asztalos, lakatos, mázoló, üveges mesteri harminc évenként történendő javításaira évi 27 Ft-ot; tetőfa, zsindely haranglábak, keresztnek ötven évenként lefolytatandó restaurációra tűzbiztosítással együtt évi 68 Ft-ot számítottak,ami - a kamatozást 5 %-nak véve -- kerek összegben cca 3000 Ft tőkének felel meg. Kegyúri váltságdíj fejében ennek letételét javallták, melyből a templom évenként 150 Ft-ban részesüljön. Ebben a bizottság, mely a szakértőkön kívül Fejérvármegye két kiküldöttjéből és Gózony György zsámbéki esperesplébános, az egyházmegye képviselőjéből állt, 1865. júl. 25-én meg is állapodott, mire gr.Batthyányi Gusztáv letette az összeget.

Amily előnyös volt a mányi templomra jövendő karbantartásának hosszú évekre történt biztosítása, épp oly nehéz a XIX. század 70-es éveitől kezdve belelátnunk a gyorsan következő javítási munkálatok mikéntjébe, terjedelmébe és egyházművészeti értékébe. A restaurációkat rendszerint a vallásalapot kezelő kultuszminisztérium megbízottjai irányították és ellenőrizték, a rájuk vonatkozó írások, tervek, költségvetések így számunkra jórészt hozzáférhetetlenek, egyházi levéltáraink anyagából inkább csak a munkálatok idejét és költségeik végösszegét tudjuk megállapítani. Meg kell elégednünk tehát, templomunk külső történetének vázolásával, ami természeténél fogva azonban statisztikaszerű, ezért kevés egyházias lelkiséget sugároz. A templom restaurációinak hivatalos bebiztosítása más, az előbbinél nagyobb bajt is szült. A hívek - tudván, hogy templomuk fenntartását hivatalos közegek ellenőrzik és irányítják - lassan, lassan háttérben maradtak, s akkor sem voltak hajlandók áldozatot hozni, midőn a templom karbantartását célzó alapok kevésnek bizonyultak a szükségesek ellátására. Menti ugyan őket szegénységük, ám sokat küzdöttek, szenvedtek lelkipásztoraik, míg megtörték a közönyösség egét s előkészítették őket a jelen helyzetre, midőn a templom teljes egészében a hívek gondja-terhe lett.

Mindjárt az 1870-ben folyamatba tett restauráció bizonyította, hogy kemény dió a hivatalos úton végrehajtandó templomgondozás. A vallásalapot kezelő kultuszminisztérium 450 Ft-ot irányozott elő a Battyhányi alapból a mányi templom javítására, viszont a szakértői szemle 1992 Ft 41 kr-t kitevő költségtöbbletet állapított meg. Hiába kérelmezte Jekelfalusy Vince megyéspüspök a szükséges költség kiutalását, Rónay Jácint, pozsonyi prépost, osztálytanácsos, ki pedig Székesfehérvár fia volt, kénytelen a költségtöbbletet a 193 kézi és 161 igás napszámmal együtt a mányi hitközségre hárítani. Pados János dr, zsámbéki esperesplébános kiszállván a helyszínre, úgy állapodott meg Szabó Ferenc plébánossal, hogy a kifizetett 450 Ft-ból csupán a torony helyreállítását végeztetik el Scharli György zsámbéki ácsmesterrel, de ez már maga 550 Ft 53 kr-ba került, s nem nélkülözhetvén a torony zsindelyezését, sőt a vele járó kovácsmunkákat sem, a legszerényebb keretek közt mozgó javítás összege is 580 Ft-ra rúgott, amit aztán helyi egyh. pénzekből és gyűjtésből (120 Ft) kellett pótolniok. Szerencsére a torony párkányzatának restaurálását s a templom külsejének kiabáló rongálmányait az 1873. évi újabb miniszteri kiutalásból (275 Ft 40 kr) sikerült rendbe hozniok, így egyelőre rendet teremtettek.

A következő évtizedben főként a tetőket gondozták. 1879-ben a templompénztár 98 Ft 25 2/4 kr-jából restaurálták a templomtetőt; 1883-ban a vallásminiszter 256 Ft-ot utalványozott ugyanezen célra; 1888-ban a torony tetőzetének javításán kívül végre az egész templom s toronykülsőt rendbe hozták a Batthyányi alapokból kapott 251 Ft 74 kr-on és az ugyanonnét merített 88 Ft 19 kr kölcsönből. Az 1894. évi restauráció terjedelmébe és rendeltetésébe egyh. levéltáraink anyaga nem ad betekintést, csak annyit állapíthattunk meg, hogy a templommal együtt a paplakot is renoválták. A munkálatokat Fröschl János székesfehérvári építész vállalkozó végezte, s ezeknek érdembérét a székesfehérvári államépítészeti hivatal 596 Ft 85 kr-ban szabta meg, melyet a Batthyányi alap viselt, továbbá az építkezés folyamán elárverezett ócska anyagok ára.

De gondolni illett a templombelsőre is. Schneider János plébános 1896-ban égő buzgalommal szervezte meg annak kifestését. Roder Antal barcsi szoba- és templomfestő vállalta, ki a figurálisok festését Keil György pécsi akadémiai festőre óhajtotta bízni. Mindkettőt a Somogy megyei Újfalu plébánosa ajánlotta, hol közmegelégedésre dolgoztak. A festést megelőzőleg a templom befogadóképességét bővítendő, a kórust vasból készült s vasoszlopokra támasztott toldalékkal látták el és a padozat kitiport tégláit újakkal pótolták. A költségvetés összesen 1079 Ft 40 kr-ról szólt, 812 Ft 14 kr a Batthyányi alapokból s a templompénzéből került elő, a plébániaház Battyányi-féle alapjától 86 Ft-ot vettek kölcsön, a hívek 60 Ft 88 kr-val járultak a festéshez, a megyéspüspök 20 Ft-ot, a mányi származású Benedek Ferenc székesfehérvári kanonok pedig 200 Ft-ot adományozott. A munkálatokat befejezve a plébános örömmel jelentette, hogy még 101 Ft 62 kr-juk maradt. Steiner püspök kezdettől figyelemmel követte a templomot dekoráló lelkes munkát, mely mai egyházművészeti szempontjainkból ugyan erőszakos stílhamisítás volt -- szép architektúrájú barokktemplomra román belsőt akart kényszeríteni olcsó festői megoldással -- de legalább tiszta környezetet teremtett az euch. áldozat bemutatására, s ez nagy érdem alapvető hibái ellenére is.

Századunk első felében (a XX.század - a szerk.) aztán egymást érik a mányi egyházi épületekre történt költség kiutalások. Répászky Ferenc plébánossága idején, 1906-ban a vallásalap újra tetőztette a templomot és tornyát és új templomablakokat csináltatott; a róla szóló költség kimutatást, sajnos, nem találtuk meg püspöki iratgyűjteményünkben. A még 1914-ben kérelmezett restaurációkra 1917-ben 8241 Kr-t utalványozott a kultuszkormány. Mely ezúttal először engedte meg az egyházi épületek restaurálásának házi kezelésben való elvégzését. 1918-ban új renoválás indult meg, ezt a háború megakasztotta ugyan, de utána lelkesen folytatták, s befejezvén, 1919 nyarán 18.658 Kr-t fizetett ki érte a vallásalap. 1921-ben a kultuszminiszter - kézi és igás napszámoknak a hitközség részéről való végzését szokásosan hangsúlyozva - a mányi egyházi épületek javítási munkálataira ismét 22.600 Kr-t utalt ki s a házilagos helyreállításokat Krasztina Lajos lelkészre bízta. 1925-ben az egyházi épületek helyreállítását Majoros János vállalkozóra bízta a vallásalap 63.231.425 Kr értékben. 1932-ben ugyanezen megbízatással Szendi József helybeli vállalkozó dolgozott Mányon 1755 P 69 fillér értékben. 1941-ben a vallásminisztérium a templomnak palával való födésére s a plébániatelket határoló kerítés rendbehozatalára 7483 P-t irányozott elő, meghagyván, hogy az egyházközség a munkálatokhoz 780 P értékű 160 kézi és igás napszámot szolgáltasson.

A dübörgő léptekkel közeledő világháború egy-kettőre betömött minden régi segélyforrást, viszont felfokozta lelkipásztoraink buzgalmát, aktivitását és a híveknek sok helyt gyermekcipőben járó áldozatkészsége önzetlenebbé, öntudatossá, férfiasabbá vált. Mány iskolapéldát szolgáltatott erre. A második világháború kegyetlenül megtépte, egyházi épületeit irgalmatlanul megtépázta, kifosztotta, s miután a kultuszminisztériumtól a templom és a plébániaépület rendbehozatalát kérő folyamodványra júl. 6-án azt a választ kapták, hogy a vallásalap bizonytalan helyzetbe jutott, nem segíthet, Bóna József dr plébános élelmessége más felé próbált szerencsét, minek eredményeként 1945-ben az újjáépítési, 1947-ben pedig az építés és közmunkaügyi minisztérium jelentős segélyeket utalt ki közel 9000 Ft értékben. Ebből javíttatták ki a legszembetűnőbb rongálmányokat a szentélyen, tornyon s lassan-lassan ép lett a templom teste is. A palatető restaurációjára már az egyházmegyei alapítványi hivatal nyújtott 1950-ben 6000 Ft segélyt, a mányi hívek pedig eddig példátlan bőkezűséggel hozták adományaikat az áldozatkészség oltárára. Szegénységükben gazdag lett a lelkük. Eddig elvétve akadt közülük, ki szívén viselte Isten házának fényét, ékességét, most egybeforrtak kedves templomuk szeretetében. Kovács Jenő buzgó lelkipásztoruknak 1951. május 4-én kelt jelentéséből kitűnik, hogy három év alatt cca. 60.000 Ft-ot áldoztak a magukéból a templomra és egyházi épületekre s mintegy 10.000 Ft értékű szakmunkát nyújtottak a fentiek restaurációjára és új beszerzésekre. Nagyobbszerű áldozataik sorát 1951. május végén új, modern szerkezetű orgona beszerzése zárta, de erről majd alább, a templom felszerelésének történeténél számolunk be.

A XIX. század elején két oltár állt a templomban, a főoltár a szt. kereszt felmagasztalásának és a mellékoltár a szt. Szűznek tiszteletére, portatilesek; az öröklámpa a tabernákulum előtt csak a vasár-és ünnepnapi énekes szentmisék alatt égett. A ma már nem létező eredeti főoltárról bővebb művészi leírás nem maradt reánk, mint egyházmegyés templomainknak sok más, régi barokk oltáráról sem. A gondosabb kezelés hiánya, másrészt a múlt század 60-80-as éveinek a középkori stílusokat visszaálmodó, alapjában erőszakos "purifikáló" irányzata időnek előtte pusztulásra ítélte azokat, pedig ha provinciális ízléssel is, legtöbbször igen jó arányérzékkel, tőről metszett művészi erővel és őszinte vallásos elmélyedéssel tervezték, alkották úgyszólván valamennyit. Elvesztésüket ma már komolyan sajnáljuk. Mányi régi oltárainkról legbővebben szó esik az alapos utánjárással megírt 1818. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben. A főoltár menzája falazott, a mellékoltáré fából készült volt, mindkettőnek lépcsőzete fa, gyertyatartóik csinos faragványok; a főoltár tabernakulumában monstranciában és pixisben őrizték az Euch-t. A főoltárkép az egyházlátogatási okmány szerint Budáról került ide, a mellékoltár képe Zsámbékról, utóbbi szt. Annát ábrázolta, tehát 1805 óta titulus változás történt a kép kedvéért. A képek eredeti helyöket tekintve nevesebb festők műtermékei lehettek, hiszen -- tudjuk -- a budai barokk-templomok berendezése általában nagy gonddal készült, a zsámbéki templom eredeti felszerelését hasonlóan jó nevű művészek, a műszerető Zichy Miklós kegyúr udvari emberei készítették. Az 1868. évi praeliminaria canonica visitatio homályos rövidséggel, a templomban függő képek felsorolásánál a főoltárképet szűzmáriás tárgyúnak mondja, amiből azt következtethetjük, hogy idők folyamán, akkori kedvenc szokás szerint, valami kegyképféle Szűzanya ikont helyeztek el az oltáron, bár későbbi forrásaink egyetlen szó említést sem tesznek róla. A szent Anna mellékoltár gyorsan eltűnt az idők forgatagában, a főoltár 120 évnél tovább szolgált, romos, elhanyagolt állapotát 1910-ben Tornyai Ferenc adminisztrátor szomorúan jellemezte: "tégladarabokból készült s össze-vissza repedezett láda -- tabernakulum helyett". Érthető, hogy kicserélték, csak az volt a baj, hogy az 1896-97 évi belső restauráció középkoriaskodó jellege diktálta az új oltár kiválasztását, melyet a pénz hiányával küszködő h.plébános Hausner Frigyes oltárépítő szabványos típusoltáraiból választott ki jó drágán, hosszabb lejárati kölcsönre. Tagadhatatlan, formás, újgótikus termék, ám barokk építészeti környezetétől teljesen idegen, miként idegen volt a XX. század elejének megújhodni készülő egyházművészeti programjától is. Prohászka Ottokár püspök megszánta az új vásárlás gondjaival küzdő lelkészt, a mányi keresztalapból 900 koronát utalt ki az oltárra, maga 100 Ft-tal segítette a vásárlást, majd később a mányi alapból még 600 Kr-t küldött az oltárra s a templomi ruhákra. Az újabb kori mellékoltárok történetét nem tudtuk nyomon követni forrásiratainkban. 1939-ben a mányi plébános templomhistóriai vonatkozású jelentése igazolja -- két kisebb oltár állt templomunkban: a kőből készült Jézus szt. Szíve oltár s a Rózsafüzér Királynéja tiszteletére épített oltárka, de az utóbbi nem volt felszerelve szentmise bemutatására.

Szószékét a XIX. század elején építették, először az 1818. can. visit. ismerteti: az evangéliumi oldalon áll a csinos, kedvesen díszített mű, feljárata a templomból indul. Az előbb említett 1939. évi templomhistóriai adatszolgáltatás még 120 év múlva is hangsúlyozza a régi szószék egyszerű szépségét és használhatóságát.

Keresztkútja sokáig nem volt a templomnak. Mány 1829-ben önálló lelkészség, akkor szerzik be baptisteriumukat: kőből faragtatták, formáját azon évi can.visites írás örömmel dicséri. 1868-ban a felszerelési leltár így jellemzi a keresztkutat: márványból készült, réz födéllel. Egyéb forrásiratainkból nem derült ki, vajon a kettő azonos-e? Azonban bizonyos, a mai baptiserium azonos az 1868.évi listán számontartottal. 

Ősi orgonája végig szolgálta a történelmi időket, 1805-ben hat változatú, 1818-ra nyolc változatúra építik át. 1829-ben még nagyjából használhatónak minősíti az egyházi felügyelet, hogy közben javították, nem kételkedhetünk benne, mert 1868-ban is a régi orgonával találkozunk, mely akkor ismét javítást igényelt. 1883-ban renoválására 50 Ft-ot költöttek a Batthyányi-féle belfelszerelési alapból, utoljára 1939-ben restaurálták, az akkori plébános mint hat törtváltozatú orgonáról beszél róla. Mai orgonáját Kovács Jenő lelkes munkája s hívőinek megértő áldozatkészsége 1951-ben ajándékozta az egyházi ének és zene szent ügyének. Egészen modern szerkezet, terveit Geyer József egyházi orgonaszakértő s a Rieger cég igazgatója, Gonda készítették. Költségvetése 42.240 Ft-ról szólt, melynek jó felét az egyházközség vállalta, sőt, a plébános félévi jövedelmét (2500 Ft) ajánlotta fel a szent célra.

Mány első nagyobb stílű harangjait a XIX. század legelején öntette: szent Kereszt harangja 365 fontot, Szűz Mária és az összes szent vértanúk tiszteletére készített harangja pedig 185 fontot nyomott. Mindkettőt Milassin Miklós székesfehérvári püspök benedikálta az 1805. évi can. visit. napján, június 6-án. A nagy harang 1881. dec. 23-án megrepedt, Walzer Ferenc budapesti harangöntő 114 Ft 95 kr-ért átvévén ércét új harangot öntött belőle 320 font súlyban, 342 Ft-ért, melyből leszámítva az érc árát, a hívek 117 Ft 5 kr-t adtak össze a költségekre, a hiányzó 50 Ft-ot a templompénztár fizette ki. Szabó Ferenc plébános és híveinek áldozatos akcióját jutalmazandó, Pauer János megyéspüspök vállalta a consecratiot 1882. ápr. 26-án. Harangunkon a következő felírást olvasták: "Krisztus szent keresztje felmagasztalásának tiszteletére öntötte Walser Ferenc Budapesten 1882-ik évben a mányi római katholikus egyház részére." 1901-1902. évben a meglévő két harang mellé Leffelmann Erzsébet, férjezett Ernszt Jánosné új, az eddigieknél nagyobb harang beszerzésére 1200 Ft-ot adományozott; Thury János budapesti harangöntővel készíttették. E páratlan bőkezűség új építkezéssel járt, vascampanilét kellett beállítani. Szerencsére a mányi kegyes alapítványok bírták a kiadásokat, az egyházmegyei hatóság 617 kr 2 fillért utalt ki a harangok új beállítására. Az új nagyharangot dr Városy Gyula megyéspüspök consecrálta Mányon, 1902.ápr.12-én. Az első világháború két harangot szerelt le a mányi toronyból. Az egyik Leffelmann Erzsébet előbb említett ajándéka volt, a másik valószínűleg a szent kereszt tiszteletére öntött, "Jézus irgalmazz nekünk" feliratot viselő, 1882-ben készült harang. A háború végén, 1918-ban Krasztina Lajos plébános megpróbálta visszaszerezni a Székesfehérvárra szállított harangokat, hogy mily sikerrel, erre sajnos nem felelnek hivatalos írásaink. Épp ily vázlatos értesítés maradt reánk 1930-ból két, a Harangművek R.T.-nél a mányi egyházközség által 1924. jún.4-én vásárolt két harangról, a kötlevelet a székesfehérvári püspöki levéltár őrzi, a harangok további sorsa azonban ismeretlen előttünk. Közeli időkből mily mozaikszerű feljegyzések állnak csupán rendelkezésünkre! Intő például szolgálnak, hogy dioecesis és templomtörténeti adataink feljegyzésében pontosabban, elődeinkhez hasonló lelkiismeretességgel dolgozzunk. Az élet mai gyors ütemű árja elsöpri az emlékezést, homály borul munkáinkra, áldozatainkra, pedagógiai hatóerejük elvész, pedig mily felbecsülhetetlen kincs volna utódaink számára, ha élvezhetnék elődeink alkotásainál egyháziasabb és liturgikusabb szellemű egyházi műtermékeink születésének történetét. Egyházművészetünk történetének fonalát lelkiismeretesen szőni-fonni lelkipásztoraink szent kötelessége; az egészséges egyházi tradíciót éltetik vele.

A mányi templom edény és ruha felszerelése a múlt század elején (1805) bizony szegényes. Mégis volt kelyhe, cibóriuma és szentségtartója aranyozott rézből s két színes, ezüst szálakkal átszőtt virágos casulája. 1817-ben gazdagabb a készlet. A kelyhek száma eggyel gyarapodott, pacificaléjának sorsa azonban szomorú árnyékot vet az akkori erkölcsi állapotokra: egy fekete miseruhával együtt ellopták a ministránsok. Fehérneműjük nagyon kevés, színes paramentum készletük ellenben elégséges: három ünnepi casulájukat arany és ezüst paszománt ékesítette, hétköznapra is volt három s egy fekete miseruhájuk. Egyik pluviáléjuk vörös, másik sárga, négy színes vélumjuk selyemből készült, van baldachinjuk, vörös és fehér selyem zászlójuk, fából faragott, felöltöztetett Szűz Mária szobruk, három cibórium köpenyük, a világító lámpákon kívül magán a főoltáron fából faragott 12 gyertyatartójuk és egy régi gyóntatószékük. A Batthyányi kegyúri család lassan-lassan remek paramentum készlettel gazdagította a templomot, melynek 1839. évi jegyzékét érdemes ide iktatnunk: 1. szélein fehér selyem, vörös virágos beszövésű casula, minta nélkül, közepén zöld selyem betéttel, utóbbit különböző színű beszőtt virágok ékesítették; 2. fehér selyem casula, zöld virágos beszövéssel, betétje zöld selyem; 3. rózsaszínű és fehér, szélein selyem casula, változatos színű beszövésekkel, közepe sárga, kék vonulatokkal; 4. szélein zöld színű casula, minta nélkül, közepén fehér selyem, vörös csíkkal; 5. szélein vörös bársony casula, közepén fehér selyem, sárga csíkkal; 6. kék színű casula, fehér pontozással, közepén fehér selyem, ezt a grófi család 1834-ben ajándékozta a templomnak. Volt még öt hétköznapi miseruha s két pluviale, egyik viola, már kissé viseltes, másik fehér, melyet ünnepnap használtak. Ereklyékről csak az 1868. évi can. visit. praelimin. számol be: szt. kereszt ereklyéjüket réz ostensoriumban őrizték és ismeretlen ereklyéket záró üveges ereklyetartóik oltári használatra készültek. Utóbbi két faszekrényke ezüst csipkés tartalmával 1938-ban a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumba került, XVIII. századbeli műemlékekként tartottuk számon, sajnos, a világháború folyamán légnyomás áldozataivá lettek. Őrzi ellenben a nevezett múzeum Mányról azt a két XVIII.századból származó, angyalszobor faragványos, 47 cm magas gyertyatartót, melyeket ugyancsak az 1868.évi can.visites templom-felszerelési lista említ, továbbá a fájdalmas Szűzanyát szt.János apostollal ábrázoló, XVIII.századból maradt, 58x87 cm méretű olajfestményt széles, barokk stílű, barna és arany fakeretben, melyet pedig a mányi 1818. és 1868. évi can.visites írások említenek. E sötét színtónusú festménynek alakos elrendezése, nem különben oltárképszerű kerete azt a benyomást keltik, mintha ez lett volna az oltárképe a mányi templom Szűz Máriáról nevezett első mellékoltárának.

Források:

• Károly János: Fejér vármegye története IV. és V. ; Székesfehérvár 1901. és 1904.

• Monumenta Ecclesiae Strigoniensis Tom.III. ; Strigonii 1924.

• Can.Visit.Bicske: 1744-1762; XVIII.sz. második fele a Szfvári Egyházi Múzeumban; cca.1784.; 1805. a Szfvári Püspöki Levéltárban;

• Can.Visit.Mány: 1818,1829,1839,1868 ; a Szfvári Püspöki Levéltárban

• Székesfehérvári Püspöki Levéltár "Mány plébánia" csomagjaiban: 1945/1865; 1243/1870; 1028/1871; 1065/1871; 1232/1871; 1160 és 1332/1873; 1059/1879; 298/1882; 373/1883; 616/1883; 752/1888; 1376/1892; 682/1895; 1285/1895; 1463/1896; 1588/1896; 1646/1896; 1841/1896; 1870/1896; 981/1897; 2060/1901; 289,559,690/1902; 536/1907; 1214/1910; 648/1917; 2631/1918; 1347/1921; 1484/1921; 2141/1925; 1565/1930; 2187/1932; 3048/1937; 569/1940; 2151/1941; 485/1945; 2846/1946; 1387/1947; 1651/1947; 2048/1948; 2177/1950; 1878/1951. számú akták

• A plébános templomhistóriai jelentése 1939.évből a Szfvári Egyházi Múzeumban